Kunfehértói Csalogány Citerazenekar Hivatalos Honlapja

Tagok: id. Tárnoki András(citera,zenekar vezető), Kovács Antal(prím citera), Kovács Mihály(köcsögduda), ifj. Tárnoki András(citera), id.Tárnoki Károly(citera), Tárnoki Mihály(citera), Tapodi Sándor(citera), Tárnokiné Sándor Kitti

 

Köszöntünk Minden Népzenét Kedvelő Látogatót,
a Kunfehértói Csalogány Citerazenekar Honlapján!

 

Zenekarunkról:

A 2009 december elején alakuló és útjára induló Kunfehértói Csalogány Citerazenekar 7 taggal kezdte meg működésüket és jelenleg is az eredeti felállásban muzsikálnak.

A kezdetben baráti jellegű közös zenélgetésből, mára már számos rendezvényen való részvétel és több fellépés van a hátuk mögött. Többek között a helyi és a környékbeli fesztiválokon (Kunfehértói Sör Fesztivál, Szüreti Fesztiválok), bálakon, idősek klubjának rendezvényein, de Vajdaságban, Keszthelyen, Szegeden, Orosházán, Hévizen, Csabrendeken is zenéltek már.

A Citerazenekar 2014-ben  a KÓTA Minősítőjén Egerben ARANY fokozatot ért el.

 

Céljuk, hogy egy kis hagyományt és citeraszót vigyenek a szürke hétköznapokba. Elsősorban a hagyományos kunfehértói, Kunfehértó környéki tanyavilági, kiskunsági nótákat-népdalokat játszanak, de emellett megtalálható repertoárjukban a közkedvelt, vidám mulatós zenék, bordalok és borongós hangulatú betyár balladák is.

A citerazenekar vezetője:

 

 Id. Tárnoki András 

 

a további tagok:

 

Kovács Antal (prímcitera)

 

 

Tárnoki Mihály (tenorcitera)

 

 

 

Tárnoki Károly (tenorcitera)

 

 

Ifjabb Tárnoki András (tenorcitera)

 

 

Tapodi Sándor (basszuscitera)

 

 

Kovács Mihály (köcsögduda)

 

 

Tárnokiné Sándor Kitti (kapcsolattartó, menedzsment)

 

Az eddig már sokat citerázó zenekar korábbi fellépésének listáját a hasonló nevű menűgomb alatt taláják.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bemutatkozó szöveget Kolozsi Annamária és Tárnokiné Sándor Kitti írta.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 4
Heti: 15
Havi: 143
Össz.: 38 138

Látogatottság növelés
Oldal: Köszöntő és Bemutatkozás
Kunfehértói Csalogány Citerazenekar Hivatalos Honlapja - © 2008 - 2024 - kfto-csaloganyok.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »